#Szilágyi Áron



Karikó Katalin az év embere a hvg.hu olvasói szavazásán
 

Karikó Katalin az év embere a hvg.hu olvasói szavazásán

Újabb díjat tudhat magáénak az mRNS-alapú vakcinákat megalkotó magyar biokémikus, olvasóink ugyanis őt tartották a 2021-es év hősének. Nem sokkal maradtak le az egészségügyi dolgozók, és Márki-Zay Péter is szép számú szavazatot gyűjtött.

Nagy Iván László Nagy Iván László


Faludi Viktória pszichológus:
 

Faludi Viktória pszichológus: "Aki nem szorong, az pszichopata"

11 éve segíti a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron felkészülését Faludi Viktória pszichológus, aki a HVG-nek azt mondta, a sportolónak a legnagyobb pofon a két évvel ezelőtti, Budapesten rendezett világbajnokságon elszenvedett vereség volt. A 16 közé kerülésért vívott harcban a japán versenyző legyőzte, de ez a kudarc kellett ahhoz, hogy később nyerni tudjon. Másokkal is dolgozik, akik inkább titkolják ezt. Portré.



„Olyan volt, mint egy áramütés” – Szilágyi Áront ez a film doppingolta fel az olimpia előtt
 

„Olyan volt, mint egy áramütés” – Szilágyi Áront ez a film doppingolta fel az olimpia előtt

Különös bepillantást enged a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron életébe, gondolataiba és érzelmeibe Muhi András Pires róla forgatott dokumentumfilmje. A film nem csak dokumentálja Szilágyi Áron olimpiai felkészülési ciklusát, többet is nyújt annál, és közben közel hozta egymáshoz a háromszoros olimpiai bajnokot és a rendezőt. Tokió után beszélgettünk velük.


Ezt a hullámvasutat nehéz lesz elfelejteni – a tokiói olimpiai elkapott pillanatai
 

Ezt a hullámvasutat nehéz lesz elfelejteni – a tokiói olimpiai elkapott pillanatai

Az emberi érzelmek olyan intenzitását nyújtotta a tokiói olimpia, amelynek a rezgései még a záróünnepség után is sokáig velünk maradnak. Bármeddig tanulmányozhatjuk az éremtáblázatot, a lényeget nem a statisztikákban fogjuk megtalálni, hanem az öröm, a feszültség és a dráma nehezen számszerűsíthető pillanataiban. Ezeket merevítettük ki néhány képben.

unknown unknown

Tokiói diadalok és búcsúk képekben - Pillanatképek az olimpia első feléről
 

Tokiói diadalok és búcsúk képekben - Pillanatképek az olimpia első feléről

Az olimpiai láng fellobbanását követő egy hét ugyan nem hozott olyan magyar éremesőt, mint a 2016-os riói olimpia, mindenképpen szolgált néhány felejthetetlen momentummal. Ilyen Szilágyi Áron, vagy Milák Kristóf újabb bravúrja, Márton Anna hősies helytállása, a kardvívók bronzérme, vagy Bragmayer Zsanett triatlonban mutatott teljesítménye. A 2021-es olimpia még biztosan tartogat meglepetéseket, de azért most összegyűjtöttük képeken az eddig legemlékezetesebb pillanatokat.

hvg.hu hvg.hu




Tokió 2020, az első nap krónikája: Szilágyi Áron történelmet írt, a harmadik aranyat nyerte férfi kardvívásban
 

Tokió 2020, az első nap krónikája: Szilágyi Áron történelmet írt, a harmadik aranyat nyerte férfi kardvívásban

Nagyon korán kiesett a többi magyar Szilágyi Áron mellől a kardvívók versenyében, ő azonban végig maradt, és ha már így alakult, meg is nyerte. Az egyetlen ökölvívónk kiesett, míg a tekvandós Salim Omar a vigaszágra került, ahol aztán majdnem érmet is szerzett, de a bronzcsatában kikapott. Az úszók ígéretesen kezdtek, volt azonban csalódás sportlövészetben, asztaliteniszben. Íme az olimpia első teljes játéknapjának krónikája.

hvg.hu hvg.hu

Szilágyi Áron: Ajándékként fogom fel, hogy ott lehetek az olimpián
 

Szilágyi Áron: Ajándékként fogom fel, hogy ott lehetek az olimpián

Élete formájában volt, amikor kiderült, hogy a járvány miatt elhalasztják a tokiói játékokat. A karantén alatt sütött-főzött, és kiolvasta a rég félretett könyveket, de hiányoztak neki a feladatok és a célok. Mostanra visszanyerte a formáját, és azért utazik Tokióba, hogy teljesítse, amit még soha senkinek nem sikerült: háromszoros olimpiai bajnok legyen egyéniben. A csapatot is győzelemhez segítené Szilágyi Áron.



Valaki ezt már a kezdésnél csúnyán elszúrhatja – Így tippelt a hvg.hu Kezdő tizenegye az első csoportkörre
 

Valaki ezt már a kezdésnél csúnyán elszúrhatja – Így tippelt a hvg.hu Kezdő tizenegye az első csoportkörre

Indul a hvg.hu nagy tippjátéka, a Kezdő tizenegy: Marco Rossi – Gera Zoltán segítségével –, Gangl Edina, Hrutka János, Váradi József, Bárdos András, Szél Bernadett, Szijjártó Péter, Majka, Merkely Béla, Szilágyi Áron, valamint Nagy Iván Zsolt próbálta eltalálni az Európa-bajnokság eredményeit. A nyitómeccsre kivétel nélkül mindenki olasz győzelmet vár, és ami a legfontosabb, négy bátor tippelő szerint Magyarország legyőzi Portugáliát. Bemutatjuk az Eb első fordulójára leadott tippeket.